Ennyivel mindenképpen jobbak voltunk ezen az estén a Kaszásoknál.
 
A mieink szezonbéli első hazai sikerük megszerzésére, míg az óbudaiak hárommeccses győzelmi szériájuk meghosszabbítására készültek szombat este, s a találkozó eleje bizony egyértelműen a Kaszások reményeit erősíthette. A Dániel-legénység ugyanis, utóbbi mérkőzéseivel ellentétben, ezúttal kifejezetten visszafogott kezdést produkált, amit a vendéggárda, az első negyedben tizenkét pontig jutó Boros, valamint a kispadról egy-egy gyors duplával és triplával beszálló Pollák vezetésével, profi módon ki is használt. A rivális pontos támadásbefejezéseivel ellentétben hazai részről eleinte az ajtó-ablak ziccerek és a tiszta távoli dobások is rendre kimaradtak, aminek következtében a látogatók 9–2-re, majd a játékrész második felébe fordulva 16–7-re is elhúztak. Hargitai öt pontja és Kalassai két sikeres hármasa mindazonáltal azt mutatta, hogy végre a túloldalon is megmozdult valami, igaz a fordításra azért jónéhány percet kellett még várni. Takács Máté együttese ugyanis a kisszünetet egy 8–2-es futással foglalta kertbe, amivel jelentősen megcsappant előnyét a második felvonás elejére ismét nyolcegységnyire növelte (18–26). Mint kiderült azonban, a nagyszünetig ez volt a sárga-feketék utolsó komolyabb alakítása, s a folytatásban kezdett egyre inkább a mieink kezébe átcsúszni a játék irányítása. Mindennek az alapja egyértelműen együttesünk jelentősen feljavuló védőmunkája volt, ami a támadásokhoz is jobb ritmust, nagyobb önbizalmat adott. Karanfilovszkiék a félidőig már csupán három mezőnykosarat engedélyeztek ellenfelüknek, miközben ők, Lajsz néhány szép centergólja mellett, négy triplát is elsüllyesztettek, s így a hosszú pihenőre már 38–35-ös vezetéssel mehettek.
A harmadik periódus első felében, ahogy mondani szokás, elsősorban a játék küzdő jellege domborodott ki, itt is, ott is minden egyes kosárért, sőt dobóhelyzetért alaposan meg kellett szenvedni. A mieink Karanfilovszki szép közeli találatával, Vas-Teplán kettő plusz egyes játékával és Hargitai hármasával tartogatták előnyüket, míg a túloldalon elsősorban Supola és a szinte minden gyűrűről lecsorgó labdát megkaparintó Armaghani Ármin jeleskedett. A játékrész derekán azután, 46–41-es állásnál, utóbbi duplája egy némileg váratlanul jött, 9–0-ás óbudai futásra adott jelet, aminek köszönhetően kisvártatva már ismét a Kaszások együttese vezetett (46–50). Szerencsére azonban a válasz sem váratott sokáig magára: a 9–2-es tarjáni fellángolás „gyúanyagát” a Pollákkal vívott látványos különcsatájában egyre nagyobb fölénybe kerülő Váits két szép duplája, valamint a hasznosan játszó és fontos pillanatokban betaláló Monye Martin öt pontja szolgáltatta. A találkozó záró szakaszát így 55–52-ről indították a felek, ám Supola újabb villanásával a látogatók csakhamar kiegyenlítettek. Noha ekkor gyors egymásutánban Váits és Kalassai is triplát dobott, a mieink továbbra sem tudták megtörni a Lakosa-Boros-Horváth trió révén 64–64-nél ismét egalizáló vendégcsapatot. A közelgő végjáték tehát meglehetősen kiélezettnek ígérkezett, még akkor is, ha Hargitai három büntetője, Lajsz közeli- és Váits távoli találata az utolsó két percbe fordulva egy komolyabb lélegzetvételnyi, 72–66-os hazai vezetést eredményezett. Ahogy az várható volt a Takács-tanítványok azért még egyszer nekidurálták magukat, s bár Supola jóvoltából 73–70-nél egyetlen dobásnyira zárkóztak, ennél közelebb már nem jutottak. Utolsó támadásaikat nem kísérte szerencse, Hargitai pontos büntetőzése pedig azt jelentette, hogy két idegenbeli bravúrt követően együttesünknek végre saját közönségét is sikerült – egy, a látottak alapján mindenképpen megérdemeltnek mondható – győzelemmel megörvendeztetnie.
 
NB I/B, Piros-csoport, 7. forduló
Salgótarjáni KSE – Óbudai Kaszások 76–70 (16–23, 22–12, 15–17, 23–18)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 250 néző, vezette: Sallai, Domán, Marton.
Salgótarján: Karanfilovszki 11/6, Vas-Teplán 7, Cserényi Martin, Hargitai 15/6, Lajsz 6. Csere: Váits 17/9, Ormai, Kalassai 12/12, Monye M. 8/3. Edző: Dániel Péter.
Kaszások: Boros M. 17/6, Varsányi, Lakosa Á. 5/3, Supola 16/3, Armaghani Á. 7. Csere: Kármán 9, Pollák B. 5/3, Balázsi 2, Szabó D. 3/3, Horváth B. 6/6. Edző: Takács Máté.
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–9, 8. perc: 13–18, 15. perc: 27–27, 19. perc: 35–31, 24. perc: 46–41, 28. perc: 46–50, 32. perc: 55–55, 37. perc: 69–64.
 
Dániel Péter: – Kicsit kapkodva kezdtük a mérkőzést, bizonyos taktikai feladatokat nem tartottunk be védekezésben és talán ennek volt betudható, hogy támadásban is pontatlanabbak voltunk, mint amire képesek vagyunk. Amint azonban védekezésünk helyre állt és lezártuk azokat a területeket, amit le szerettünk volna, onnantól jött egy löket a támadáshoz is. Összességében, azt gondolom, megérdemelten nyertünk, talán még egy kicsit nagyobb különbséggel is lehetett volna, de a legfontosabb az, hogy végre idehaza is sikerült megszereznünk az első győzelmünket. Bízom benne, hogy ez mindenkit felszabadít egy kicsit és innentől kedve nem leszünk olyan görcsösek hazai pályán. Most azonban nem a hazai pályával kell foglalkoznunk, hiszen nagyon nehéz hetünk lesz, Hepp Kupa találkozóval kedden és nagyon fontos bajnokival pénteken, egyaránt idegenben. Természetesen gratulálok a srácoknak a győzelemhez, megérdemelték!
Takács Máté: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, ugyanis riválisunk még nyeretlen volt hazai pályán. Egész héten mondtam a fiúknak, hogy nagyon veszélyes ellenféllel van amúgy is dolgunk, hiszen a salgótarjániak szép játékrendszerben kosárlabdáznak. Küszködtünk, a második negyedtől fogva gyakorlatilag a mérkőzés végéig, nagyon buta hibákat vétettünk, bár felkészültünk ellenfelünk játékaiból, mégis egyéni- és csapatszinten is sok kihagyásunk volt védekezésben, a hazaiak pedig, gyakorlatilag egy-egyből kreált helyzetekből, rendre meg is büntették ezeket. Azt még megemlíteném, hogy a végén volt egy asztalhiba, amiből ellenfelünk került előnybe. Edzőkollégám részéről ez nem volt túl sportszerű. De ez mellékes, megbüntetett minket a hazai csapat, magunkba kell néznünk és ki kell javítanunk a hibáinkat. Dolgozunk tovább!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

MEAFC-Miskolc

 2024. február 24., szombat, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .