Harmatos támadójátékot bemutatva, sima vereséggel zárta csapatunk az idénynyitót.
Együttesünk az utóbbi évek hagyományainak megfelelően idén is a DEAC U23-as csapata ellen nyitotta az új bajnoki szezont, ám a vasárnapi találkozóra a pár napja érkezett amerikai légiós, Antrell Charlton nélkül kiálló Dániel-legénység ezúttal nem titkoltan lényegesen jobb rajtban reménykedett, mint tavaly, vagy két esztendővel ezelőtt. A kezdés mindenesetre vendégszempontból kifejezetten bíztatóra sikeredett, Kalassai két remek triplája és ügyes kettese ugyanis az első percekben 6–2-es, majd 8–4-es SKSE-vezetést eredményezett. A nyitó negyed derekán azután a pontok mellett a személyi hibákat is igen szaporán gyűjtögető társától a kispadról remekül beszálló Kazy vette át a stafétabotot, aki többek között két kettő plusz egyes akciót bemutatva gyakorlatilag egymaga verte vissza az első erőteljesebb debreceni rohamot. S noha a hazai gárdának, Flasár és Neuwirth révén, a játékrész végén mégis sikerült kiegyenlítenie, egy újabb Kazy-villanásnak köszönhetően a felek végül 16–18-as állással vonulhattak rövid pihenőre. Az újrakezdést követően azután Rékasi jóvoltából végre megszületett az első nem a Kalassai-Kazy duó nevéhez fűződő tarjáni találat, ám erre legott egy 6–0-ás sorozattal válaszolt a feljavuló védekezésével riválisát számos labdaeladásba belekergető cívis alakulat. Dániel Péter menetrendszerűen érkező időkérése után ugyan Kalassai egy szép távoli dobással gyorsan megtörte a gólcsendet, a következő öt percben viszont a mieink részéről megint csupán egyetlen mezőnykosár esett. Ráadásul ekkor már hátul is egyre több figyelmetlenség, kommunikációs hiba csúszott be, amit kihasználva könnyedén állandósította, a félidő végére pedig meg is erősítette vezetését Pethő Ákos legénysége (37-29).
A harmadik felvonást egy Kalassai-hármas vezette be, ám a vendéglátók egyik legjobbja, Szentkuti válaszként egy 12–2-es futást vezényelt le, melynek következményeként a 25. percre a felek közötti távolság a mérkőzés során először nőtt kétszámjegyűre (49–34). Csakhogy a folytatásban az egyetemisták is egy komolyabbnak mondható hullámvölgybe kerültek, támadásban jelentősen lefékeztek (mindössze négy pont a következő szűk öt percben), miközben saját palánkjuk alatt is leginkább csak a faultok beütögetésében jeleskedtek. A mieink pedig, elsősorban Kazy hibátlan büntetőzésére építve, ha nem is rohamtempóban, de szép lassan azért elkezdték ledolgozni hátrányukat, s a játékrész hajrájára immár egyértelműen látótávolságba küzdötték vissza magukat. Az utolsó kisszünet előtti pillanatokban Hargitai triplája mindössze hat pontra szűkítette a különbséget, azonban Várszegi eredményes távoli próbálkozása nyomán a felek végül 56–47-ről kezdhették az utolsó negyedet. Melyben azután gyorsan lezárták a vitás kérdéseket a hazaiak, akik, néhány korai gólváltást követően, a palánk alatt egyeduralkodó Kovács Ákos három válasz nélkül maradt duplájával indították meg mindent eldöntő rohamukat. Törekvéseiket lényegesen megkönnyítette, hogy az előre játékban az egész meccsen komoly kihívásokkal küszködő együttesünk oldalán az addig is felettébb gyéren csordogáló „gólcsap” ekkorra végképp elapadt: a találkozó utolsó nyolc percében mindössze négy pontot tudott feltenni a táblára az egyre inkább elbizonytalanodó, a hajrára pedig látszólag teljesen reményvesztetté váló Dániel-csapat. A sokáig szorosan alakuló összecsapás utolsó szakasza így azután már teljesen egyoldalú játékot hozott, s a 17–4-es záró futást produkáló DEAC végeredményben – a meccs összképe alapján azért mindenképpen túlzónak tűnő – húsz pont fölötti különbséggel diadalmaskodott.
NB I/B, Piros-csoport, 1. forduló
Debreceni EAC U23 – Salgótarjáni KSE 77–55 (16–18, 21–11, 19–18, 21–8)
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, vezette: dr. Varga Z., Borgula, Utasi.
DEAC U23: SZENTKUTI 17/3, Hőgye 7/3, Várszegi 6/6, FLASÁR 13, KOVÁCS Á. 20. Csere: Balázsi Á., Neuwirth 6/6, Fekete-Gál 4/3, Hegedűs B. 4, Czermann, Varga F., Orbán. Edző: Pethő Ákos.
Salgótarján: Karanfilovszki 3, KALASSAI 16/12, Cserényi Marcell, Hargitai 5/3, Ormai 2. Csere: KAZY 20, Rékasi 2, Prodanovics, Simó 7, Cserényi Martin. Edző: Dániel Péter.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–8, 9. perc: 12–16, 15. perc: 23–20, 18. perc: 30–25, 21. perc: 37–32, 25. perc: 49–34, 29. perc: 53–47, 33. perc: 60–51, 38. perc: 74–53.
Pethő Ákos: – Jól találtuk meg a benti előnyeinket, amivel sikerült támadásban egy jó egyensúlyt kialakítani, ráadásul a kinti dobásaink is mindig jókor estek be. A védekezésünk jól működött, némi hiányérzetem a lepattanózás terén van, sok második esélyt engedélyeztünk ellenfelünknek. Első meccsnek ilyet vártam a csapattól, javulnunk kell minden térem, de biztos vagyok benne, hogy erre képesek leszünk.
Dániel Péter: – A páros negyedekben nem tudtunk fizikálisan felnőni az ellenfélhez, az nyilvánvaló volt, hogy az akadémisták magassági és súlybéli fölényben vannak minden pozícióban. Ennek ellenére voltak jó periódusaink, amikor ezt ellensúlyozni tudtuk agresszivitással, viszont ahhoz, hogy a jövőben sikeresek legyünk, ezt negyven percen keresztül kell tudnunk csinálni.